Előtte
Utána
Előtte
Utána

Ahogyan az a kiindulási képen is látható, Anikó elsősorban esztétikai hiányosságok miatt szenvedett. Tüzetesebb vizsgálatot követően kiderült, hogy nemcsak esztétikai, hanem funkcionális és egészségügyi problémákkal is szemben állunk.

A problémákat részben a rosszul megtervezett, pontatlanul kivitelezett és felhelyezett fogpótlás okozta. Miután eltávolítottuk a régi konstrukciót kiderült, hogy néhány fog menthetetlenül rossz állapotban van, így azokat el kellett távolítanunk. A kialakult parodontológiai problémákat is kezelésbe vettük.

A foghiányokat implantátumok beültetésével pótoltuk. Néhány helyen csontpótlásra is szükség volt, hogy kellő mennyiségű csont álljon rendelkezésünkre az implantátumok megfelelő gyógyulása érdekében.

A tökéletes esztétika elérése érdekében szükség volt ínykorrekciós műtét elvégzésére is.

A lenyomatvételt és a támcsapos harapásregisztrálást követően, szóló full kontúr cirkon koronák készültek páciensünk számára.

A képek önmagukért beszélnek, Anikó elégedett a kapott eredménnyel. Munkájából és vezetői beosztásából kifolyólag páciensünk sok emberrel találkozik, ahol fontos a megjelenés és tudjuk jól, hogy egy szép mosoly öltöztet.

„Hagyd, hogy a mosolyod megváltoztassa a világot, de ne hagyd, hogy a világ megváltoztassa a mosolyod!”

Buddha

Ein perfektes Lächeln ist alles, was Sie brauchen, um einen Termin zu buchen!

Zögern Sie nicht, hören Sie sich die Meinungen unserer früheren Patienten an!
de_DEGerman
Open chat
Üdvözöljük!
Miben tudunk segíteni?