Es wurde ein Zeitungsartikel über Dr. Shamim Nikkhah veröffentlicht, der das Team unserer Praxis verstärkt!


A cikk a Szabad Föld újság Egészségünk rovatában jelent meg…

Fogorvosnak születtem

Shamim Nikkhah 11 évvel ezelőtt érkezett Iránból Magyarországra, hogy kislánykori álmát megvalósítva fogorvos legyen. Teheránban, Irán multikulturális fővárosában született, aminek a lakossága nagyobb, mint egész Magyarországé. Édesapja amellett, hogy nemzetközi közgazdaságtant és kémiát tanult az USA-ban, futballsztár is lett. Leendő feleségével, akit felvettek a fogorvosi egyetemre, de mégis számítástechnikai mérnöknek ment, akkor találkozott, amikor hazatért meglátogatni a családját.

Nagyon szigorúan neveltek a szüleim, mivel én voltam az első gyermek, a húgom hét évvel később született – meséli Shamim, miközben alaposan megvizsgálja a fogaimat a sóstól rendelőben. Korán kezdtem a tanulmányaimat, hároméves koromban már angol különórákra jártam, tanultam zongorázni, teniszezni, festeni is. A családom melegszívű, nagyon közel állunk egymáshoz, ezt jól mutatja, hogy egyszer videóhívásban leptek meg egy születésnapi bulival, hogy felköszöntsenek.

Shamim mindig is szeretett volna független lenni és más országban élni, miként az édesapja is tette fiatalon. Kisgyerek kora óta a fogorvosi pályára készült, de amikor a továbbtanulásra gondolt, mindig angol nyelvű ország jutott eszébe. Magyarország édesanyja ötlete volt, ő nézett utána az európai egyetemeknek. Így talált rá a Semmelweisre, mint az egyik legmagasabb rangú felsőoktatási intézményre, ahol angol nyelven is folyik oktatás, ráadásul itt hamarabb szerezhet diplomát az ember, mint Amerikában vagy Kanadában.

Bár családi döntés volt, hogy Magyarországra jöjjek, de az már a saját választásom, hogy itt is maradjak. Szívemhez nőtt az ország, igazán otthon érzem magam. Természetesen vannak különbségek Iránhoz képest, például itt sokkal nagyobb a szabadság, főleg, ami a nők helyzetét illeti. Iránban még mindig hidzsábot kell viselnünk, és bár a nők harcolnak az alapvető emberi jogaikért, ennek ellenére nehéz a változtatás. De hadd mondjak más kulturális különbséget is: az orrfújás nálunk nem megengedett a közösségi helyeken, itt pedig elfogadott. Nagyon szeretem a magyar konyhát, a barátaimat, a munkatársaimat, a kultúrát, és a tájakat, ráadásul Budapest élő, vibráló hely. Bármilyen napom is legyen, egy séta a Duna mellett, vagy a hidakon mindig boldoggá tesz.

Kezdetben Shamim hétköznapjait megnehezítette a nyelvi különbség, s bár az egyetemen angolul folyt a képzés és a vizsgákat is így tette le, a diplomája megszerzése után belátta, hogy lehetetlen lesz Magyarországon fogorvosként dolgoznia magyar nyelvtudás nélkül. Volt egy magyar tanárom, aki három hónap alatt megtanított beszélni. Az utóbbi években pedig mindig tanulok valami újat.

Shamim a budapesti Smile Desig csapatát erősíti de a nyiregyházi rendelőben is dolgozik másfél napot. Nagyon szereti a csapatot és a munkát mindkét helyen.

Fogorvosnak születtem, nem tudom elképzelni, hogy más szakmát űzzek. Persze a munka mellett szeretek új dolgokat kipróbálni és tanulni. Heti négyszer járok edzeni. teniszezek, zongorázom, és szívesen olvasok is. Nagyon fontos hogy mindig naprakész legyek a szakmámban, mert folyamatoson változik a technika, mindig jönnek új alapanyagok. Persze szánok időt magamra is, a családommal is minden este beszélek. Nagyon hiányoznak mindannyian, meg a nagymamám főztje is. Shamim szeretne lépést tartani a fejlődéssel, hogy páciensei számára mindig a legjobbat nyújthassa és senki ne féljen a fogászatot felkeresni. Azt tervezi, hogy a későbbiekben önkéntesen is segít majd azokon, akik olyan fejlődő országokban élnek, ahol nem kapnak megfelelő fogászati ellátást.

És, hogy milyennek látja a magyarok szájhigiéniáját? Sok páciense korábban sosem volt fogkő-eltávolításon, ami pedig a legalapvetőbb fogorvosi kezelés. Nem egy pedig a rendelőben tudja meg, hogy a fogkefén túl is van élet, így ott ismerkedik meg a fogselyemmel, vagy éppen az elektromos fogkefe és fogköztisztítő helyes használatával.

Magyarország felnőtt lakosságát vizsgálva a statisztikai adatok szerint csupán egyharmaduk jár rendszeresen fogászati ellenőrzésre, a többiek csak panasz esetén keresik fel a rendelőt. Ezért sokszor már későn kerülnek a fogorvos keze alá, akinek adott esetben nincs lehetőség tö,ni, vagy gyökeret kezelni, hanem csupán a fogat eltávolítani.

A szakemberek szerint évente, illetve félévente érdemes szűrővizsgálatra járni, azonban vannak olyan betegségek, amelyek miatt sűrűbb vagy akár élethosszig tartó gondozásra kell számítanunk.

Boglár Boglárka

de_DEGerman
Open chat
Üdvözöljük!
Miben tudunk segíteni?