Esztétikai fogászat – Inlay és Onlay betétek alkalmazása


Életünk folyamán elkerülhetetlen – bármennyire körültekintően ápoljuk fogainkat -, azok romlása és az ezzel együttjáró fogszuvasodás.

Mai bejegyzésünkben az Inlay és Onlay betétek használatát, különbségeit mutatjuk be.

 

Milyen esetekben van szükség betét készítésére?

Célszerű akkor használni, amikor a fogszuvasodás mértéke a fogfelszín két vagy több részére, mélyebb rétegeibe is kiterjed (a sérülés külső felületi, vagy a fog belső nem vagy csak részben látható részét érinti), illetve más esetben a meglévő eltávolításra került tömés melletti szuvasodás érinti a szomszédos foggal, vagy fogakkal érintkező felszínét.

Esztétikai okok miatt is készíthetünk betétet (a fogfelszín visszafordíthatatlan mértékben elszíneződött, a fog struktúrája genetikailag alapvetően hibás, vagy a szabályozatlan állás miatt rágás következtében túlságosan vagy egyenletlen módon kopott), ha a fog alakja nem megfelelő, ennek következtében a rágás nem tökéletes. 

Fontos még megjegyeznünk, hogy a legtöbb esetben az ilyen jellegű betéteket akkor alkalmazzuk amikor egy egyszerű esztétikai fogtömés már nem elegendő (forma, felszín és mennyiség tekintetében), de a fogsérülés (foganyag vesztése) mértéke még nem indokolja korona használatát, vagy a fog eltávolítását.

 

Milyen anyagból készülhetnek a betétek?

A betétek készülhetnek kompozitból, préskerámiából, illetve ritkább esetben aranyból.

Ezek közül a legjobban formázható, ezáltal a legszebb esztétikai látványt eredményező anyag a préskerámia, amit orvosaink is nagy bizalommal ajánlanak.

A fog természetes felépítését, anyagtani tulajdonságait tekintve is ez az anyag tűnik a legjobb választásnak.

A préskerámia megoldások a fémmentes fogpótlások legjobb alternatíváit jelentik, általuk a természeteshez leghasonlóbb hatást keltő fogfelszín, a meglévő fogakkal szinte azonos esztétikai kinézet érhető el.

Továbbá a betétek fényáteresztő képessége azonos a saját fogakéval. Ezáltal nappali természetes, vagy mesterséges, lámpa melletti fényben sem lesz az eredeti fogaktól elütő árnyalata. Nem kell tartanunk attól, hogy egy-egy családi fotón fogaink színe különbözik majd!

Mint előzőleg említettük ezeket az Onlay-Inlay betéteket akkor alkalmazzuk, ha a foganyag vesztés olyan mértékű, hogy azt kompozit töméssel már nem lehet helyreállítani.

Az eljárás segítségével tökéletes anatómiai szín és forma érhető el.
Megfelelő lesz a szomszédos fogakkal való érintkezés, találkozási pont, a fogak közötti precíz záródás érhető el.
Ugyanakkor a tömésekkel ellentétben az idő előrehaladtával zsugorodni sem fog.

Gyökérkezelt fogak zárótömései helyett is javasolt alkalmazni, mivel a rágófelszín teljes terjedelmében formázásra kerül (Onlay betétnél), a fogak ezáltal ellenállóbbá válnak a külső behatásokkal szemben.

Onlay és Inlay betétek alkalmazása

Az Onlay betétek

Az Onlay betétet részleges koronának is szokták nevezni a hasonlóságuk miatt.
Főként olyan esetben használják amikor a fog sérülése nagyobb területre is kiterjed, ugyanis az Onlay tömés képes a fog nagy részét befedni.
Általában rágófogakon alkalmazzák, ugyanis minél nagyobb a sérült felület, annál hatásosabb az eljárás, szebb lesz az eredmény.

A valódi koronával szemben nagy előnye, hogy képes megőrizni a természetes fog még menthető anyagát és egyben helyreállítani a sérült részt. Azaz, nem igényli a fog fölösleges roncsolását, további természetes foganyag elvesztését!

 

Az Inlay betétek

Az Inlay betét hasonlóan az Onlay-hoz a fog helyreállítását szolgálja, de míg utóbbit a fog külső felületén előbbit a fog belső részén alkalmazzuk.

Tehát az Inlay betét fő célja, hogy megőrizze a fogfelszín eredeti állapotát, miközben helyreállítja annak egészségét.

 

Általában akkor kerül sor a használatára, ha a sérülés a fog belsejében történik (pl.: szuvasodás következtében), így kisebb kiterjedésű külső, látszó fogkárosodás esetén tökéletes megoldást jelenthet, mivel ebben az esetben normál esztétikai tömés nem alkalmazható. És nem szeretnék további épp fogfelszínt sem eltávolítani.

Nagyon fontos, és nem szabad elfelejteni hogy, az Inlay és Onlay betétek a fog egy bizonyos mértékű sérülése esetén nyújtanak megoldást a fog rekonstrukciójára!

Amikor a fogsérülés mértéke már túl nagy, felülete kiterjedt, szükség lehet korona felhelyezésére, vagy más beavatkozásra.

Bármilyen jellegű fogakat érintő probléma esetén érdemes minél hamarabb felkeresni minket.

Kérjen konzultációt még ma, tudjon meg többet a betétek használatáról!

en_GBEnglish
Open chat
Üdvözöljük!
Miben tudunk segíteni?